DesignAkadémia

Alkotó Hallgatók – hallgatóink legfrissebb munkái

A DesignAkadémia hallgatói az új év alkalmával ismét nagyszerű munkákkal leptek meg minket. Bejegyzésünkben összegyűjtöttük hallgatóink profi munkáit és inspiráló történeteiket. Lesd meg őket Te is!

Év elején is sok-sok kreatív alkotás érkezett a DesignAkadémia “alkotóműhelyébe”. A beérkezett munkák közül hoztunk most néhányat.

A jobbnál jobb hallgatói munkák közül Velebný Richard munkáját szeretnénk kiemelni.

Richard jelenleg a Logókészítés, a Digitális grafika, valamint a Kiadványszerkesztés kurzusunk hallgatója. Ezúttal a Logókészítés kurzuson elsajátított technikákat alkalmazva fiktív vállalkozások számára tervezett profi logót, melyeket nagy örömmel osztott meg velünk.

A Logókészítés kurzuson részt vevő hallgatók elsajátíthatják az Illustrator program csínját-bínját. Egészen az alapoktól kezdve ismerkedhetnek meg a logókészítéssel, a tervezés folyamatával, valamint az előzetes logótervek gyakorlati kivitelezésével.

Szilágyi Máté egy fiktív vállalkozás számára tervezett egy igazán exkluzív logót.

Jurenkó-Hemeder Adrienn több kurzusunk hallgatója. Adrienn a kurzusokon tanultakat immár saját vállalkozásában hasznosítja, különféle kreatív alkotások készítésével, köztük logótervezéssel is foglalkozik, melyhez a Logókészítés kurzusunkon megismert fogásokat is “beveti”. Esküvői munkáját nagy lelkesedéssel mutatta meg nekünk.

Szeretném bemutatni 1-2 munkámat.

Az első egy logó, viszont nem a hagyományos formában, hanem a legromantikusabb tervezete: az esküvői logó.

Az ifjú pár azóta kiválasztotta a stílusos és egyedi meghívó típusát is, ami egy igazán különleges boríték hajtású, pausz papíros meghívó, természetesen rajta az egyedi páros logójukkal.

Adrienn a Logókészítés kurzus mellett a Kiadványszerkesztés kurzus hallgatója is, az ott tanultakat szintén a saját vállalkozásában hasznosítja, például különféle egyedi design naptárakat is készít.


A Digitális grafika kurzuson hallgatóink a Photoshop programban különböző technikákkal és eszközökkel ismerkedhetnek meg, különféle grafikai anyagokat, kreatív alkotásokat – többek között névjegykártyát, szórólapot, plakátot, design posztert, étlapot, stb. – tervezhetnek meg, készíthetnek el.

Szabó Bernadett Kitti a Digitális grafika kurzus elvégzése után a logótervezésben is kipróbálta magát. : )

2021 január elején végeztem el a DesignAkadémia Digitális Grafika Kurzusát, ami elindított egy olyan úton, amiről mindig is álmodtam.

Kaczeus Beáta több kurzusunkon is aktívan vesz részt, több munkájáról és sikertörténetéről is szívesen számolt be.

Örömmel küldöm nektek kedvenc munkáimat. Elvégeztem a Digitális grafika, Logókészítés, Karakterkészítés és Kreatív stílusfejlesztés kurzusokat, de kezdésre vár még a Fotózás és retusálás. A Kiadványszerkesztést sem szeretném kihagyni. Ez az egy még hiányzik és nyughatatlan vágyam is egyben.

Jelenleg egyfolytában dolgozom, különféle pályázatoknak készítem a kreatív anyagokat. Épp a héten léptem ki a közigazgatásbeli állásomból, és jövő héten Cipruson kezdek új életet, hisz általatok – nem túlzás – szárnyakat kaptam. : )

… egy tengerparti bungalóban fogok élni, mert mindabban, amit tőletek tanultam, az a legjobb, hogy valóban bárhonnan bármikor dolgozhatok. Hihetetlenül felszabadító érzés.

(…) Minden év október 06-án koszorúzásra kerül a kerületben található Schweidel József aradi vértanú emléktáblája, ahol a Schweidel-leszármazottak is részt vesznek. A meghívó hátterének Schweidel József naplójának azt a részét tettem be, amelyet a halálra ítélését követően jegyzett le, és hogy még inkább érzéssel töltsem meg, kalligrafikus betűtípust használtam.

Ezt a logót a Kreanod egyik pályázatára készítettem. Bár nem én nyertem, de nagyon közel voltam hozzá. 9 ponttal és elismerő szavakkal díjazták. A feladat a cég régi logójának újragondolása volt, a zöld szín adott. A megrendelő egy profi, modern és egyszerű logót kért. Szerette volna, ha van benne szimmetria egy kis aszimmetriával fűszerezve. 

Erről a munkámról nem tudok elfogultság nélkül írni, hisz a kutyám, az én Csacsi nevű fehér uszkárom ihlette. : ) Saját magam számára készítettem. White Poodle Wedding Graphic a saját vállalkozásom neve lesz, amely keretein belül csak esküvői grafikával foglalkozom majd. Persze, emellett számos tervem van, de ez az egyik, melynek indítását márciusra tervezem.

Köszönöm a lehetőséget, a sok és hasznos tudást, és hogy folyamatosan hasznos dolgokat osztotok meg velünk tanfolyamon kívül a blogon, Facebookon, hírlevélben. Sokat merítek belőlük.

Bea, ezúton is köszönjük szépen a kedves visszajelzésedet és sok sikert kívánunk a “tengerparti álommelóhoz”! : )


A Karakterkészítés kurzuson hallgatóink az Illustrator programban készülő karakterek, illusztrációk készítésével, rajzolásával ismerkedhetnek meg, különféle eszközökkel, technikákkal ismerkedhetnek meg, melynek végeredményeként igazán klassz karakterek születnek.

Vágóné Ugró Szilvia mesekönyv borítót tervezett, melyet nekünk is örömmel küldött el, a kedves történetével együtt.

A történetem csak annyi, hogy óvónő vagyok, a déli pihenő előtt mindig mesélek a gyerekeknek. Ennek kapcsán rájöttem, hogy azokat a könyveket veszem le a polcról, amelyek jól néznek ki : )

Gondoltam megpróbálok egyet én is rajzolni….
A mese még nem íródott meg, de a könyv borítója már készen van. : )

Kovácsné Kerecsen Ildikó karakterét, jelenetét a home office inspirálta. : )

Az elmúlt egy évben a laptop szerves része lett a napi munkának, sokszor az asztalnál ülni sem kényelmes. Így az otthoni munka egyik változatát rajzoltam meg egy padlón töltött nap után.


Te is kedvet kaptál a kreatív alkotáshoz? Te is szívesen alkotnál ilyen remek grafikai munkákat?

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A felhasználói élmény fokozásra ún. cookie-kat használunk. Reméljük, nem gond számodra, ha mégis, kattints a további infó gombra.
OK, üzenet bezárása