Ismét szuper munkákkal örvendeztettek meg minket hallgatóink. A kreatív alkotások közül a bájos, cuki karakterek lépnek porondra, mellettük pedig különféle arculati/grafikai anyagok sorakoznak fel.
Ezúttal hallgatóink profi karakterei kerülnek főszerepbe.
A Karakterkészítés kurzus során az sem akadály, ha nem tudsz/nem akarsz kézzel rajzolni, hiszen megmutatjuk, hogyan alkothatsz szabadkézi rajzolás nélkül szuper karaktereket az Illustrator vektorgrafikus programban!
A kurzus során a hallgatók elsajátíthatnak különféle körvonalazási technikákat, megtanulhatják a speciális körvonalak készítésének fogásait. A körvonalakkal az adott karaktert, annak kontúrvonalait tudjuk megrajzolni – például kézi rajz hatású körvonalakkal, melyek valóban olyan hatást keltenek, mintha valóban szabad kézzel, ceruzával vagy éppen filccel papírra “firkálva” rajzoltuk volna meg a karaktert. A vektorgrafikákat is a színek keltik életre, így a körvonalazás után természetesen változatos színezési technikákat is tanulhatnak a hallgatók, az egy-egy színnel való kitöltéstől a színátmeneteken át egészen a komplexebb, még profibb színezési technikákig. Bájos, cuki, menő karakterek készülnek lépésről lépésre, melyek rajzolása során fokozatosan egyre több eszközzel és technikával ismerkedhetnek meg a hallgatók. Sőt, még fotó “átrajzolásával” is alkothatnak karaktert. És mindehhez még rajztudásra sincs szükség!
Nekik már sikerült – mutatjuk!
Balla András hallgatónk bájos maci karaktereket rajzolt.
Christine Sollberger két cuki béka karaktert készített vizsgamunkaként, és még háttér is készült számukra. Bizony, a Karakterkészítés kurzuson hátteret is megtanulunk összeállítani. 🙂
Molnár Izabella hallgatóknk egy csodás sellővel és víz alatti világgal lepett meg minket.
„Nagyon hasznos és izgalmas volt részt venni a karakterkészítő kurzuson! Rengeteg dolgot tanultam, amit valójában nem is volt bonyolult elsajátítani, örülök, hogy a kurzus végére én is el tudtam készíteni önállóan egy színes illusztrációt.”
Tóth Máté hallgatónk korábban, a Logókészítés kurzuson profi logóval állt elő, most pedig remek karaktert készített flat design stílusban.
„A karakterkészítés és illusztráció tanfolyam nagyon hasznos volt számomra. Remélem a munkám során tudom majd kamatoztatni a tanultakat!“
Eközben Digitális grafika kurzusunkon is nagyszerű munkák születtek. 🙂
Ez a kurzus Neked való, ha szeretnéd elsajátítani a Photoshop program használatát, szívesen készítenél kreatív grafikai anyagokat. A kurzus által megszerzett tudással többek között névjegykártya, szórólap, plakát, poszter, ajándékkártya és sok egyéb dizájnos alkotás elkészítésére leszel képes! 🙂
Nézd csak!
Bunda Kornélia hallgatónk egy fiktív étterem számára tervezett étlapot és itallapot, méghozzá vintage stílusban.
„Egy nem valós megrendelőnek készítettem étlapot, itallapot és menükártyát. Úgy érzem sokat tanultam a tanfolyam során, érdekesek voltak a feladatok és a házi feladatok. Valószínűleg másik tanfolyamot is el fogok végezni. 🙂 ”
Nagy Zsófia hallgatónk a Logókészítés kurzus után a Digitális grafika kurzusba is belevágott, és egy szuper plakáttal és programfüzettel zárta ezt a kreatív kurzust.
„Az ötletet az előző vizsgamunkám, a „Green Hair” logó adta. Összekapcsolva a kettőt egy fiktív, fodrászoknak megrendezett verseny plakátját készítettem el, hozzáillő programfüzettel.”
És ha már ennyit emlegettük a Logókészítés kurzust… : )
A Logókészítés kurzust Neked ajánljuk, ha úgy érzed örömmel dolgoznál ilyen fontos és meghatározó motívumokon, a vállalkozások, cégek, márkák arculatának legfőbb elemén. : ) Ha szeretnél elmerülni a logókészítés világában, vagy akár jobban belelátni, hogyan is készülnek a logók az Illustrator programban.
Borsányi Beatrix a saját vállalkozása számára tervezett nagyszerű logót és arculati stílus használati útmutató táblát.
„A webdesign tanfolyam után úgy döntöttem megcsinálom ezt a tanfolyamot is, hátha szerzek még valami extra tudást. Vizsgamunkaként a leendő vállalkozásom logóját és arculatát terveztem meg, aminek már a weboldala is gőzerővel készül. :)”