DesignAkadémia

Naptár design – ötletek, inspirációk

Az év utolsó hónapjaiban egyre több esemény, és így egyre több munka vár ránk – grafikai tervezés terén mindenképpen.

Már nyáron megkezdhetjük a tervezést, ha időben fel szeretnénk készülni az ünnepekre, az adventi/karácsonyi időszakra, a szilveszterre és az újévre. Hogy mit jelent ez designer szemszögből? Kampányok, hirdetések kreatívjai, események, programok plakátjai, szórólapjai, ünnepi üdvözlőlapok, ajándékkísérő kártyák, kalendáriumok, naptárak – csak, hogy néhányat említsünk.

Bejegyzésünkben ezúttal utóbbiakhoz hozunk ötleteket, inspiráló példákat.


Először is nem árt tisztázni a naptár és a kalendárium fogalmát, hiszen nem mindegy, hogy naptárt vagy kalendáriumot állunk neki tervezni. : )

Közös bennük, hogy egy év hónapjait, napjait és ünnepeit, munkaszüneti napjait prezentálják, azonban míg a naptárat inkább az egyszerűség, a funkció jellemzi, addig egy kalendárium igen tartalmas, színes is lehet, a napok, hónapok kiegészülnek vizuális és szöveges tartalmakkal (pl. olvasmányokkal, történetekkel). A naptár lehet egy lapból álló (pl. A3 méretű falinaptár), lehet asztali vagy füzetszerű, jegyzetelési lehetőséggel (többoldalas, lapozható), a kalendárium viszont inkább könyvhöz, naplóhoz hasonlít.


Elsősorban naptárdesignhoz hozunk ötleteket, de ezeket kalendáriumokban is bátran alkalmazhatjuk – csak a kreativitásunk szab határt!

A naptárakon, kalendáriumokban alkalmazott grafikák készítéséhez az Illustrator programot javasoljuk (Karakterkészítés kurzus), naptártervezéshez megfelelő a Photoshop (Digitális grafika kurzus), kalendáriumok készítéséhez az InDesign programban ajánlott (Kiadványszerkesztés kurzus).

A minimál stílus, az egyszerűség jegyében is tervezhetünk igazán szemrevaló naptárakat:

Egyszerű formákkal is tervezhetünk:

A natúr stílus kedvelői adott hónapra jellemző növénymotívumokat is alkalmazhatnak:

A vízfestékhatású stílus kellemes, nőies megjelenést kölcsönöz a naptárnak:

Az illusztratív stílus is egy örök darab:

A monokróm színvilágú naptárak szintén szemrevalóak tudnak lenni:

Fotókkal, emlékekkel is kiegészülhet az adott hónap:

Játékos-vidám, „állati” hangulatban is alkothatunk naptárat – akár a gyerekeknek : )

Kifejezetten hölgyeknek-kifejezetten férfiaknak is kreálhatunk naptárat:


Elsajátítanád a grafikai munkák, mint például a naptárak, kalendáriumok készítésének csínját-bínját?

Jelentkezz még ma a Designakadémia kurzusaira!


Fotók forrása: Pinterest

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A felhasználói élmény fokozásra ún. cookie-kat használunk. Reméljük, nem gond számodra, ha mégis, kattints a további infó gombra.
OK, üzenet bezárása