Barion Pixel

DesignAkadémia

Így tervezzünk monokróm színpalettával!

Bejegyzésünkben megmutatjuk, hogy a monokróm stílus nagyon sokoldalú, bátran használhatjuk design munkáinkban! : )

A monokróm egyszínűt jelent, illetve egy szín különböző árnyalatainak alkalmazását – a színkör egyik színét kiválasztjuk, és ezzel, valamint ennek tetszőleges számú árnyalat-variációjával dolgozunk.

A monokróm stílus nagyon sokoldalú, érdemes kipróbálni design munkáinkban, számos előnnyel bír: harmonikus, vizuálisan összetartó megjelenést hoz létre; nem hívja fel magára a figyelmet, de alkalmas arra, hogy a tartalom, a központi üzenet középpontba kerüljön; segíti a márka beazonosíthatóságát, felismerhetőségét, ha egyedi, speciális színséma társul hozzá; megkönnyíti a saját munkánkat, hiszen nem kell a különböző színek miatt stresszelni, melyik-melyikkel hogyan mutat, stb.

Könnyen létrehozhatunk monokróm színpalettát, ebben különböző ingyenes eszközök is a segítségünkre lehetnek – ezeket egy korábbi bejegyzésünkben már össze is gyűjtöttük.

Milyen variációk vannak?

árnyék – az alapszínből elmehetünk egészen a feketéig (a szín fokozatosan besötétedik)

tónus – az alapszínből elmehetünk a szürkéig (a szín fokozatosan tompul)

árnyalat – az alapszínből elmehetünk egészen a fehérig (a szín fokozatosan kivilágosodik)


Most pedig technikákat mutatunk be a a monokróm színekkel való tervezéshez:

Egyszerűsítsünk!

Ha nagyon összetett, részletgazdag az adott munka (pl. szórólap, magazin), sok információt, szöveges/vizuális elemet tartalmaz, akkor célszerű a designját, és ezzel együtt a színvilágát is egyszerűbbre, letisztultabbra venni. Ilyen esetben remek megoldás a monokróm használata.

Ebben az infografikában sok a szöveg és az illusztráció, az egész kompozíciót egy szín, a kék fogja össze. A könnyebb áttekinthetőség érdekében pl. a háttér szürke/fehér színnel készült, ez nagyon jól kiemeli az egyébként monokróm, kék színű ábrákat, szövegeket.

Fedjük le!

Magukon a fotókon is alkalmazhatunk monokróm színvilágot, áttetsző színátfedést „húzhatunk” rájuk. Ez a technika fekete-fehér fotók esetén remekül működik, a fekete, a fehér és a szürke árnyalata jól átüt ezen a monokróm rétegen, és azt a benyomást kelti, mintha színváltozás történne.

Ez a technika látható ezen a portrén, továbbá ez a szín a szöveg láthatóságát is segíti, hiszen a szöveg ki tud emelkedni.
Jól látszik, hogy színes fotók esetében is működik ez a technika. A lila különböző árnyalatait alkalmazzák, és egyrészt az árnyalatok közötti eltérés adja meg a részek közötti „láthatatlan” elválasztóvonalat, másrészt ez a monokróm színvilág a kompozíció egységét, folytonosságát is biztosítja.

Kapcsoljuk össze!

A monokróm színnel a látszólag elkülönülő részeket is össze lehet kapcsolni, egységbe lehet őket foglalni. Ez nem csak vizuális hatás, ez a gyakorlatban is működik, ugyanis a szemlélő rögtön megérti az üzenetet és a design célját.

A zöld árnyalatai jelennek meg, a világos zöldtől eljutunk a sötét zöldig, az olcsóbb csomagtól a drágább csomagig, az árral együtt a szín is változik – az ügyfél azonnal láthatja a különbségeket. Okos és felhasználóbarát tervezés. : )

Variáljuk a világos és a sötét színeket!

A különböző színkombinációkkal való kísérletezgetés helyett (ez nem is mindig jó választás az adott témához, projekthez) a monokróm technikát is alkalmazhatjuk – egy alapszín világosabb (pasztellesebb, kevésbé telített) és sötétebb (élénkebb, intenzívebb) árnyalatait kombináljuk.

Ezen a karácsonyi kártyán alkalmazhatták volna a jellegzetes karácsonyi színeket, a zöldet és a bordót/pirosat (egymással ellentétes színek, tehát nagy lett volna a kontraszt), azonban e helyett professzionálisabb megoldást választottak – a bordó/piros szín világosabb és sötétebb árnyalatait kombinálták.

Szürkítsük be!

A „szürke ötven árnyalatát” is bevehetjük munkáinkban. Ha nem fontos, hogy a design színes legyen, és a tintán is szeretnénk spórolni : ), akkor kiváló megoldás a szürke szín alkalmazása. Nem lesz unalmas? – tehetnénk fel a kérdést. Nem, hiszen ahogyan a fekete-fehér design sem unalmas, úgy egy szürkeárnyalatos munka sem lesz az – egyszerű, letisztult, kifinomult, modern megjelenést tudunk vele adni a munkánknak.

Nem feltétlenül szükséges a fekete és a fehér közötti színvariációk (szürkeárnyalatok) között válogatnunk. Játszhatunk a színhőmérsékletekkel is, azaz alkalmazhatunk hűvösebb szürkét (kékes szürke) és melegebb szürkét is (pirosas, lilás barnás szürke). Ennek a weboldalnál a fejrész szürke színe például  már kékes szürke.

Tagoljunk!

Egy szín árnyalataival az egész designt tagolhatjuk, részekre oszthatjuk, vizuális hierarchiát alakíthatunk ki a designelemek között.

Ahogyan egy korábbi példában is láthattuk: egyrészt a lila szín árnyalatai közötti eltérés adja meg a részek közötti „láthatatlan” elválasztóvonalat, másrészt ez a monokróm színvilág a kompozíció egységét, folytonosságát is biztosítja.

Ne essünk túlzásokba!

A monokróm designban ugyan egy színt és annak árnyalatait használjuk, azonban ebben az esetben is egyszerűségre kell törekednünk, azaz túl sok árnyalatot nem szabad alkalmaznunk. Vannak olyan árnyalatok, melyek között csak finom különbség van, alig észrevehető közöttük az eltérés. Kis különbség pedig nem különbség, tehát célszerű egymástól vizuálisan is megkülönböztethető árnyalatokat használni. A „sokszínűség” elkerülése érdekében pedig egy szín max. 3 árnyalatával (pl. háttér, szöveg és kiemelések színe) dolgozzunk.

Kétszínű monokróm színpalettával készült ez a logósorozat. Egyszerű, nem vonja el a figyelmet magáról a logóról és annak retro stílusáról.

Duplázzunk!

Egymással kontrasztban lévő monokróm palettával is dolgozhatunk, pl. egy terméksorozat, szórólap-sorozat, stb esetében.

Drámai hatást lehet elérni egymással ellentétben álló színekkel, illetve azok árnyalataival.

+

A monokróm színséma néha nem praktikus megoldás, de sokszor jól jön, vizuális hatás és funkcionalitás szempontjából is előnyös megoldás.

Van egy monokróm alap, és bevetünk egy új színt – ezt használjuk a fontos információk, tartalmak kiemeléséhez.

A tervezők véleménye eltérő azzal kapcsolatban, hogy a fekete-fehér színséma monokrómnak számít-e vagy sem. Ez most nem is olyan fontos, a lényeg, hogy ezek alapvető színek, nagyon könnyen és egyszerűen használhatók – akár önmagukban (fekete-fehér paletta), akár egy kiegészítő színnel (pl. élénk piros).

Ez „hivatalosan” nem monokróm, azonban az azonos színhőmérséklet miatt mégis vizuális harmónia áll fenn az egész kompozícióban. A hűvös kék és a hűvös zöld színt, valamint ezek árnyalatait használják ebben a magazinban, ezek biztosítják az egységes megjelenést, a „monokromatikus” hatást. Ha már egy melegebb szín kerülne ide (pl. narancs) az már megbontaná ezt az egységet, illetve azzal nem lehetne elérni ezt az egységet.

Jó monokróm dizájnolást! : )


Illusztrációk forrása: Designschool

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük