Milyen brief-et vegyünk a kezünkbe?

A brief az a dokumentum, amelyben a megbízó (megrendelő, cég, szervezet) bemutatja a megbízott (designer, grafikus, ügynökség,) számára az adott munka, projekt legfontosabb jellemzőit, tájékoztatja az azzal kapcsolatos információkról, tudnivalókról. Ez lesz a hatékony együttműködésük alapja, hiszen mindkét fél számára objektív dokumentumként, vonalvezetőként szolgál a munka tervezése, kivitelezése és értékelése során. Többféle briefről beszélhetünk, többféleképpen is csoportosíthatjuk őket annak függvényében, hogy például mi a tartalmuk, mekkora a kiterjedésük, milyen munkafolyamathoz kapcsolódnak.* Egy biztos, minden brief titka a kidolgozottságában, valamint az egyértelmű, szakzsargontól mentes megfogalmazásában rejlik. Minél alaposabban, precízebben van megírva a brief, a megbízott annál jobban tud azonosulni az adott céggel és az adott munkával, vagyis a végeredmény is jobb lesz, a megbízó pedig elégedetten dőlhet hátra a székében.

Akármilyen munkáról is legyen szó (pl. teljes körű arculattervezés, szórólap elkészítése, magazin megtervezése, komplett marketingkampány kreatív anyagai), megbízottként egy jó, világos briefre mindenképpen szükségünk lesz.  Bejegyzésünkben összeszedjük a jó brief legfontosabb pontjait, tartalmait, ismérveit. Azaz megnézzük, hogy designerként milyen briefet vegyünk a kezünkbe?

Igyekszünk mindenre kitérni, ugyanis ha már több éves együttműködés újabb állomásáról van szó, akkor nincs szükség pl. a cég és a célpiac bemutatására a megbízott számára, a feltételek és az elképzelések jelentős része már ismert a designer/ügynökség előtt, számukra csak az aktuális információk közlése szükséges, azonban ha új munkakapcsolatról van szó, akkor fontos a megbízott mindenre kiterjedő részletes és alapos tájékoztatása.

logo_design_brief

CÉG BEMUTATÁSA

a céggel, vállalattal, szervezettel, azaz a megbízóval kapcsolatos információk, pl. arculati kézikönyv, cégtörténet, cégfilozófia, hitvallás, víziók, üzenetek, üzletpolitika, piaci helyzet, versenytársak prezentálása

 

MÁRKA/TERMÉK/SZOLGÁLTATÁS BEMUTATÁSA

a márka (márkaszemélyiség), illetve termék/szolgáltatása jellemzői (pl. új márka bevezetése, már ismert márka új terméke/szolgáltatása)

imázsa (mit gondolnak róla az eddigi fogyasztók? milyen kép él bennük a márkáról? mit szeretne a cég, hogy mit gondoljanak a márkájáról, akik még nem ismerik? milyen kép alakuljon ki róla a fejükben?)

pozicionálása

célcsoportja (kik fogyasztják a márkát? kik vásárolják a terméket? kik veszik igénybe a szolgáltatást?) /a következő pontban kerül sor a célcsoport részletes bemutatására/

főbb jellemzőinek fogyasztói hasznossága (USP = egyedi terméktulajdonság, egyedi előny, márka/termék/szolgáltatás/ajánlat speciális vonzereje)

versenytársai

versenytársak jellemzői

versenytársakkal szembeni főbb előnyei

piaci trendek, fogyasztói trendek ismertetése

 

CÉLCSOPORT, CÉLKÖZÖNSÉG BEMUTATÁSA

elsődleges és másodlagos (stb) célcsoportok, azaz kikhez kell szólni, kiket kell megnyerni?

szociodemográfiai jellemzői (pl. nem, életkor, lakhely, anyagi helyzet)

pszichografikai jellemzői (pl. életmód, napi szokások, viselkedés, értékek)

fogyasztói szokásaik

márkához fűződő viszonyuk

 

MUNKA, PROJEKT BEMUTATÁSA

probléma

mi a „probléma”? miért van szükség az adott munkára? (pl. miért kell új logó? miért kell kampány? miért akarnak hirdetni?)

célok

• marketingcélok – honnan hova akarunk eljutni? (pl. X-ről Y-ra növelni a megrendelések számát, márkaismertség növelése, stb

• kommunikációs célok – mi a fő, legfontosabb üzenet? mit akarnak kommunikálni? milyen változásokat szeretnének elérni a célcsoport fogyasztói magatartásában? milyen fogyasztói gondolkodásmódot akarnak náluk elérni?, stb

feladatok

a konkrét megbízás kifejtése, ez igényli a legrészletesebb kidolgozást (megbízottként ez a „házi feladatunk” pontos leírása, akár külön briefként, kreatív briefként is működhet)

• megjelenésre vonatkozó elvárások – milyen érzést, hangulatot, benyomást keltsen a design?, miben legyen más, mitől legyen egyedi az adott munka és annak megjelenése?

• üzenet, ígéret, támogatás a design által – szöveges és vizuális formában is közvetíteni a fő üzenetet (miért jó az adott termék/szolgáltatás a fogyasztó számára, miben segít neki, miért lesz jó neki, hogyan tudja az az igényeit, szükségleteit kielégíteni?)

• hangvételre, stílusra vonatkozó elvárások

• kötelező, illetve tiltott eszközök, elemek, megoldások, kerülendő trendek, szokások, felsorolása, versenytársak által használt megoldások kerülése, mit nem szeretne látni a megbízó?

• miket kell kötelező jelleggel használni (pl. fotók, illusztrációk, színek, betűtípusok)

 

médiaterv

médiával kapcsolatos elvárások, eddig használt médiumok és az azokkal kapcsolatos tapasztalatok, megcélzott/alkalmazni kívánt médiumok, médiamix (tehát a megbízott azzal is legyen tisztában, hogy milyen formában tervezik felhasználni a munkáját, milyen médiumokban, milyen felületeken jelentetik meg a munkáját)

 

EGYÉB

• költségvetés

• idő és erőforrások

• ütemterv, határidők, időzítések

• mellékletek, kiegészítő dokumentumok, munkát segítő dokumentumok, segédanyagok (pl. kutatási eredmények, régebbi promóciós anyagok)

• jogi tudnivalók, a termékhez fűződő piaci és társadalmi kockázatok

brief

 

Ha valós design munkához kapcsolódó komplett briefeket szeretnétek szemügyre venni, akkor a Kreanod pályázatait ajánljuk figyelmetekbe. És bizony el is lehet vele játszani, hogy vajon mi az adott brief alapján el tudnánk-e készíteni az adott munkát a megrendelő számára? 🙂

Ha pedig azt szeretnétek megnézni, hogy egy profi cég „hogyan veszi fel az adatokat”, azaz állíttatja össze a megrendelővel a komplett briefet, arra itt találtok egy remek példát.

pelda1-1
pelda1-2
pelda1-3

 

*például: versenyprezentációs brief (nagyon komplett), kampánybrief (újabb kampány), eseti brief (kampánnyal kapcsolatos kiegészítő információk), ügyfélbrief, re-brief (a megbízóhoz jutatott válasz, hogy a megbízott kellően megértette a feladatot, illetve további olyan információkat kérjen a megbízótól, amelyek a feladat pontosabb megértését és a megbízás színvonalasabb teljesítését biztosítják), kreatív brief (kampány kreatív anyagának elkészítéséhez), médiabrief (kitűzött célok elérése alkalmas médiaterv és az ehhez kapcsolódó költségvetés), egyéb brief (kampány egyes elemeihez kapcsolódó)

Bauer András – Horváth Dóra: Marketingkommunikáció, Akadémiai Kiadó Zrt., 2013

Dátum: 2016. 10. 24.  //  Kategóriák: digitális grafika, kiadványszerkesztés, logó- és arculattervezés  //  Címkék: , ,

Hozzászólások

Összesen 0 hozzászólás

Szólj hozzá te is