Barion Pixel

DesignAkadémia

Hogyan készítsünk hatásos moodboardot?

Ebben a bejegyzésünkben az ütős, hatásos moodboard megalkotásához adunk tanácsokat. : )

Korábbi bejegyzésünkben – néhány inspiráló példa társaságában – már írtunk arról, hogy mi is az a moodboard, mikor és hogyan érdemes hangulattáblát készíteni, milyen elemekből célszerű felépíteni.

Ebben a bejegyzésünkben az ütős, hatásos moodboard megalkotásához adunk tanácsokat. : )

#Ne fogjuk vissza magunkat!

A hangulattábla készítése során bátran kibontakoztathatjuk magunkat, nem kell határokat szabnunk. : ) A moodboardon nyugodtan vonultassunk fel inkább több elemet, ötletet, megoldást – természetesen a meghatározott koncepción belül –, hiszen a többől még mindig könnyebb elvenni, elhagyni, mint utólag azon bánkódni, hogy ezt és ezt miért hagytuk ki már az elején.

#Legyünk részletesek és konkrétak!

Ha megtetszik például egy plakát, szórólap, névjegykártya, akkor annak fotóját (képernyőfotóját) is elhelyezhetjük az ötlettáblán, azonban készítsünk hozzá jegyzetet vagy jelöljük be rajta, hogy pontosan mi tetszett meg rajta (pl. elrendezés, színvilág, betűtípus, mintázat, stb). Ez azért fontos, mert az adott illusztráció valószínűleg nem illik bele a saját hangulattáblánk összképébe, de magunk és a Megrendelőnk számára is jelezhetjük a mi koncepciónkba illő, konkrét, megjelölt eleme(ke)t.

#Inspirálódjunk az online világon kívül is!

Ma már jellemzően az interneten szörfölve gyűjtünk ötleteket egy-egy design munkához, jobbnál-jobb oldalakat böngészve inspirálódunk. Tény, hogy asztalunknál ülve, a képernyőt nézve könnyen és egyszerűen nagyon sok mindent vehetünk szemügyre. Azonban érdemes néha felállni az asztaltól, és a való világban is körülnézni, szemlélődni. A minket körülvevő miliő is számos remek inspirációt kínál számunkra: például egy régi ajtó repedezett felülete legújabb munkánk háttereként szolgálhat, a levendulamezők lila színvilága köszönhet vissza megrendelőnk névjegykártyáján, padláson, falumúzeumban talált régi tárgy sziluettje szerepelhet ikonként egy régiségkereskedő logójában. : )

#Ügyeljünk a környezetre!

A moodboard egyik fő feladata – nevéhez híven – az adott márkához, vállalkozáshoz, témához kapcsolódó hangulat átadása. Éppen ezért az alkalmazandó színeken, betűtípusokon, egyéb elemeken kívül ajánlott egy-egy fotóval, kiegészítő illusztrációval is érzékeltetni, erősíteni az adott témát körbelengő hangulatot. Egy egyszerű példa: egy bababolt logójához készülő moodboardon célszerű a logóterveket kisbabás környezetben megjeleníteni. Plusz igazán ütős, ha a gyakorlatban, a felhasználási területeken is bemutatjuk az adott arculati elemeket, mint például névjegykártyán, munkaruházaton, táskán, csomagoláson, stb.

#Dolgozzunk több hangulattáblával!

Ha megszállna minket az ihlet, és akár többféle koncepcióval, többféle designnal is dolgoznánk, vagy éppen egy koncepción belül túl sok ötletünk lenne, akkor nyugodtan készítsünk több moodboardot is, hiszen ezek „csak” próbálgatások, inspirációk, tervek. Idővel minden letisztul, és a tervezés során folyamatosan ki tudjuk szűrni a hangulattáblákról a használható, illetve szükséges, valamint a megrendelő igényeinek is megfelelő elemeket.

#Ha nem szükséges, ne készítsünk!

Előfordulhat, hogy a megrendelőnk már konkrét tervekkel kér fel minket például vállalkozása arculatának, logójának megtervezéséhez. Ebben az esetben nem feltétlenül szükséges moodboard készítése, hiszen egy általunk összeállított hangulattáblával akár más irányba is terelhetjük a megrendelő koncepcióját, és ez egyik félnek sem lenne előnyös. Természetesen az ő elképzelései alapján elkészíthetjük az összefoglaló moodboardot, de lehet, hogy csak megzavarnánk vele. Hangulattábla készítésére tehát egyedi, határozott elképzelések hiányában érdemes igazán időt-energiát áldozni.


+TIPP

Ha a tervezés során elfáradnánk, és nem jönnének a kreatív gondolatok, ihletek, akkor érdemes elővennünk az adott projekthez készített moodboardot, amely segít ismét beindítani a kreatív folyamatokat, újabb ötletek megszületését. : )

És természetesen most sem maradhatnak el a moodboard-ötletek:


Moodboardok forrása: Pinterest

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük