Barion Pixel

DesignAkadémia

Moodboard – készítsünk hangulattáblát!

Bejegyzésünkben moodboard, azaz hangulat/ötlettábla készítéséhez hozunk tippeket-tanácsokat, valamint inspiráló ötleteket.

Először is nézzük meg, hogy mi is az a moodboard, vagyis a hangulat/ötlettábla.

A moodboard vizuális összefoglalója az ötleteinknek, melyek egy adott projekttel kapcsolatosan eszünkbe jutnak.

A moodboardon szerepelhetnek inspiráló képek, illusztrációk, fontok, mondatok, színek, színpaletták, mintázatok, textúrák, stb.

Gyakorlatilag összefoglalója, előzetes bemutatója a tervünknek, és nevéhez híven, prezentálja azt a hangulatot, mely körbelengi az adott témát, projektet.

Miért is van szükségünk hangulat/ötlettáblára?

Egyrészt hasznos nekünk tervezőknek, hiszen így egy helyen összefoglalva gyűjthetünk mindent, ami hatással van ránk, ami ötletként vagy már kész koncepcióként a fejünkben van. Hatékonyabb ezzel a táblával az elérni kívánt hatást bemutatni, mint a tervezési folyamat során csak sodródni, továbbá láthatjuk, hogy az egyes „puzzledarabok” hogyan működnek együtt, hogyan állnak össze egy egésszé. Ha igazán kreatívak vagyunk, nem érezzük nyűgnek ezt a feladatot, sokkal inkább szórakoztató és inspiráló elfoglaltság egy-egy moodboard összeállítása. : )

Másrészről a megrendelő számára is nagyon hasznos lehet, mivel még a kész projekttervezés előtt prezentálni tudjuk az elképzeléseinket számára, könyebben el tudja képzelni a végeredményt, illetve így előzetesen egyeztetni lehet az esetleges elképzelésbeli különbségeket, ezáltal csökkenthetjük a későbbi tényleges tervezési folyamat során futott módosítási körök számát. A sok-sok magyarázat helyett a moodboard helyettünk prezentál. : )

Ötlettáblát gyakorlatilag bármihez készíthetünk: a lakberendezéstől és a divattól kezdve a különböző grafikai anyagok (pl. plakát, csomagolás) és kiadványok (pl. magazin, brosúra) szerkesztésen  át egészen a komplett arculattervezésig (pl. logó, webdesign, nyomtatott anyagok).

Most nézzük meg, hogy miket érdemes szerepeltetni a moodboardon?

• A logó vagy több logóterv, esetleg egy adott logó több felhasználási verziója (ha teljes arculatot tervezünk egy márkának/vállalkozásnak).

• Színek, színpaletták, akár olyan fotókkal is illusztrálva, melyek ezeket a színárnyalatokat tartalmazzák.

• Fontok, adott témához passzoló betűtípusok és betűtípus-kombinációk.

• Inspiráló hangulatfotók, képek, továbbá illusztrációk, használni kívánt grafikai elemek, ikonok, motívumok.

• Esetlegesen minták, mintázatok, textúrák, melyeket a könnyebb elképzelés érdekében valódi fizikai tárgyakkal, felületekkel is illusztrálhatunk.

• Esetlegesen gombok, akciógombok, felirattervek, ha például webdesignt tervezünk.


+TIPPEK:

A moodboard egyik titka a megfelelő elrendezés és a felhasznált elemek harmonikus elrendezése. Figyeljünk rá! : ) (Sőt, ingyenes moodboard sablonokat is találhatunk, melyek már gondoskodnak is erről, nekünk csak tartalommal kell megtöltenünk őket.)

Valószínűleg digitális formában (pl. JPG fotóként) prezentáljuk majd a hangulattáblát, azonban ajánlott nyomtatható formátumban (pl. PDF) is elkészíteni, hiszen erre is bármikor szükségünk lehet.

Moodboard ötletekért, inspiráló példákért, kreatív megoldásokért keressétek fel a Pinterest-et, valódi lelőhelye ezeknek! : )


Néhány moodboard-ötlet:


Moodboardok forrása: Pinterest

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük