DesignAkadémia

Tipográfiai trendek – 2022

Ahogyan a 2022-es év logódesign trendjeit, úgy a tipográfiai trendjeit sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Bejegyzésünkben sorra vesszük az új év legmeghatározóbb betűtípus-trendjeit.

Míg a tavalyi évben a torzított, mozgó betűk, teljes nagybetűk, valamint az éles vagy éppen a „kerekdedebb” betűtípusok voltak reflektorfényben, addig idén a vastagabb, erősebb vonások, hiteles kézírást imitáló és a különféle textúrával ellátott betűtípusok lesznek porondon.

Természetesen a korábbi évek irányzatai idén is visszaköszönnek, mint például a lekerekített vagy éppen az éles betűtípusok, azonban ezek mellett további újdonságokkal is találkozhatunk.

Nézzük is meg 2022 legmeghatározóbb tipográfiai trendjeit! : )

erős, vaskos vonások a betűkön

Az erős, vastag betűtípusok igazán merész megjelenést kölcsönöznek a szövegeknek, feliratoknak, mellyel igazán figyelemfelkeltővé válnak és ezáltal az adott munka is. Azonban ezekkel a betűtípusokkal érdemes óvatosan bánni, csak egy-egy felirathoz, címsorhoz használni őket kiemelés céljából, ugyanis a legfontosabb szempont továbbra is az olvashatóság megőrzése.

lekerekített karakterek

Az ilyen típusú betűtípusok remek párost alkotnak az élénk színekkel, árnyalatokkal, melyekkel együtt dinamikus hatást, energiát csempészhetünk a kreatív alkotásaink tipográfiájába.

erős élű karakterek

A lekerekített betűtípusok ellentétei, az éles, vésett élek is nagy sikernek örvendhetnek az új évben, logókban, csomagolásokon egyaránt. Az erős, kemény élek drámai hatásuk miatt azonnal felkeltik a célközönség figyelmét.

kézírásos fontok

A kézírás jellegű betűtípusoknak már a korábbi években is meghatározó szerepük volt a design alkotások tipográfiájában, azonban az új évben ismét előtérbe kerülnek. Ezúttal a „rendetlen”, „káosz” hatását keltő kézírásnak, a „zavaros firkáknak” lesz nagy szerepe a dizájnban.

animált betűk

Az animált betűtípusok nagy előnye, hogy egyszerre lehetnek kicsik és nagyok, vékonyak és vastagok, dőltek és félkövérek az online felületeken. Az animálással különféle hatásokat adhatunk a karaktereknek, melyekkel még élethűbb benyomást, még izgalmasabb látványt kelthetnek.

illusztrált tipográfia

Az illusztrált tipográfiában a karakterek igazán dekoratívak, adott témához kapcsolódó kisebb illusztrációkkal, levelekkel, különféle alakzatokkal egészülnek ki.

textúrált karakterek

A 2022-es évben újdonságnak számító tipográfiai trend a különböző textúrákkal, mintázatokkal (pl. indákból, virágokból, különféle anyagokból) ellátott feliratok alkalmazása. A textúrákkal kitöltött feliratok fő célja a figyelemfelkeltés, azonban ebben az esetben is nagyon fontos szem előtt tartani, hogy az adott feliratok könnyen, jól olvashatók legyenek.

játékos betűkompozíciók

Az egyedi alakú karakterekből, alakzatokból összeállított, alapvetően betűként nehezen kivehető karaktereknek igen nagy szerepük lesz a 2022-es év tipográfiájában.

A betűkkel való játékkal igazán modern megjelenést, „bohókás” hangulatot csempészhetünk munkáinkba, szöveges tartalmainkba.

Te melyik tipográfiai trendet csempészed bele a munkáidba? : )


Forrás:

99designs

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A felhasználói élmény fokozásra ún. cookie-kat használunk. Reméljük, nem gond számodra, ha mégis, kattints a további infó gombra.
OK, üzenet bezárása