Manapság virágkorukat élik az illusztrációk – mind a grafikai tervezésben, mind a weboldalak, online platformok világában. Bejegyzésünkben bemutatjuk az igazán népszerű illusztrációs trendeket.
Az illusztrációk azért is ilyen népszerűek (évtől, évtizedtől függetlenül), mert a szöveges tartalom, az üzenet ábrázolására, illusztrálására, vizuális megjelenítésére, valamint megerősítésére képesek – egy mondattal összefoglalva: „az illusztrációk a szavak helyett is beszélnek”.
Nézzük is meg, hogy milyen illusztrációkkal lehetünk toppon az új évtizedben, de legalábbis 2020-ban!
geometria és absztrakt formákból építkező illusztrációk
A legegyszerűbb formákkal, a szabályos geometria formákkal már régóta „dolgozunk” az illusztrációkban is, minimál stílusú és komplexebb alkotásokban egyaránt helytállnak.
Ha ezeket a formákat szabálytalanra vesszük, akkor absztrakt formákként működnek, melyekből szintén felépíthetők az illusztrációk.
Élénkebb színátmenetekkel, monokróm palettával, valamint földszínekkel/natúrszínekkel egyaránt találkozhatunk a geometriai, illetve absztrakt formákból felépülő illusztrációkban.
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/formak.jpg)
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/formak4-1024x683.jpg)
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/formak2.jpg)
vonalas illusztrációk
A vonalrajzok, azaz az egy vonallal vagy néhány vékony vonallal megrajzolt illusztrációk egyszerűek, letisztultak, elegánsak. Tényleg csak a legszükségesebb vonalak kerülnek meghúzásra, és a vonalas illusztrációkban a színekből is nagyon keveset (gyakran csak kettőt) használnak. Népszerű design trend a „vonalas technika”, logók is készülnek vonalas stílusban.
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/vonal.jpg)
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/vonal3-1024x683.jpg)
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/vonal4-1024x683.jpg)
kézirajz illusztrációk
Avagy visszanyúlás a „gyökerekhez”, elszakadás a modern, digitális világtól. A kézzel rajzolt, firkált és a festett illusztrációk folyamatosan jelen vannak, egyre részletesebbek, egyre színesebbek, élénkebbek, de a fekete-fehér vagy éppen a retro stílusú illusztrációk is porondon maradnak.
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/kezirajz-1024x683.jpg)
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/festett-1024x683.jpg)
flat illusztrációk
Bár a flat design stílus mára már háttérbe szorult, a „lapos” illusztrációkat még nem kell temetni, ezek továbbra is trendiek. A „lapos” illusztrációk a flat stílus színpalettáit használják, a „lapos” formák, alakzatok élénk, erős színekkel színezettek.
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/flat-1024x683.jpg)
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/flat2.jpg)
háromdimenziós illusztrációk
A 3D technológia térhódítása hozta magával a térbeli, háromdimenziós illusztrációkat, melyek abszolút jövőbe mutató, technikai/technológiai témáknak állnak jól. Az illusztrációk térbelisége miatt igazán élő, élettel teli kompozíciók születnek.
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/3d-1024x683.jpg)
futurisztikus illusztrációk
A neonos színvilág, a túltelített, élénk árnyalatok is utat törnek maguknak az illusztratív stílusban készült kompozíciókban. Egyrészt futurisztikus, tudományos-fantasztikus, sci-fi „hatást” keltenek, másrészt retro beütésűek is, hiszen ezek a színek és fények éppen a 80-as évek retro diszkóiban hódítottak (avagy „vissza” a jövőbe).
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/futurisztikus.jpg)
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/3d2.jpg)
izometrikus illusztrációk
Az izometrikus illusztrációk háromdimenziós, térbeli objektumok a kétdimenziós, sík felületen (a 3D-s tárgyakat 2D-s felületre fordítják). Élénk színek, színátmenetek, futurisztikus formák jellemzik az ilyen típusú illusztrációkat.
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/izometrikus-1-1-1024x683.jpg)
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/izometrikus-3-1024x683.jpg)
animált illusztrációk
Az illusztrációkat, karaktereket általában azért animálják, látják el őket különféle animációs effektekkel, mert így képesek történeteket „elmesélni”, folyamatok lépéseit bemutatni, továbbá képesek mikrointerakciókat létrehozni, a nézőt/felhasználót bevonni a történésekbe.
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/animalt-1024x683.jpg)
illusztrációk „tépett papír” kollázsokban
Igazán népszerűek azok a kollázsok, melyeken a tépett „papírok”, a különféle textúrák és minták, valamint a fotók és az illusztrációk egyszerre találkoznak. A designerek merészen ötvözik ezeket az „alapanyagokat”, hogy többrétegű hatást, többrétegű kompozíciókat hozzanak létre, melyekben az illusztrációk, az illusztratív elemek is főszerepet kapnak.
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/papirkollazs2-1024x683.jpg)
![](https://designakademia.hu/wp-content/uploads/2020/02/papirkollazs-1024x683.jpg)
Illusztrációk forrása:
Creative Market