Csokorba szedtük azokat a brandeket, melyekkel „nap mint nap” találkozunk, azonban a legtöbben mégsem ismerik ezeknek a nagy márkáknak a történetét, a legfőbb arculati elemük, vagyis a jelenlegi logójuk kialakulásának sztoriját.
Bejegyzésünkben betekintést nyújtunk ezekbe a „titkokba”. : )
A logó a céges arculat első számú, meghatározó eleme. A logó képviseli magát a céget, megkülönbözteti másoktól, egyedivé teszi a vállalkozást vagy a terméket.
Az arculat nem más, mint átadni a külső szemlélőnek azt a szemléletmódot, azt az identitást, amit a cég/márka képvisel, amit közvetíteni akar. A logónak is ezeket kell tükröznie.
Nézzük is a nagy márkák logóinak a történeteit! : )
# IKEA
Az IKEA különféle termékei, lakberendezési tárgyai napjainkban több millió otthonban vannak jelen, azonban a legtöbb vállalkozáshoz hasonlóan ők is „kicsiben” kezdték, és lépésről lépésre haladtak a világsiker felé.
Az IKEA-t Ingvar Kamprad alapította 1943-ban egy kis svéd faluban, Älmhultben. Ebben az időben még katalógusokból értékesítettek, a termékeket pedig postai csomagküldő segítségével juttatták el a vásárlókhoz. Älmhultben, az IKEA szülővárosából nehéz volt elérni a nagyobb svédországi városokat, ezért 1951-ben összeállították az IKEA katalógust, melynek segítségével a termékeket a távolabbi városokban élők is megtekinthették, megrendelhették.
Az első katalógusban megjelenő termékek annyira alacsony áron voltak megvásárolhatók, hogy az emberek bizalmatlanok voltak a termékek minőségével kapcsolatban, ezért egy régi älmhulti műhelyt bemutatóteremmé alakítottak, ahol vásárlás előtt megtekinthették, kipróbálhatták a termékeket.
Márkanév
Az IKEA egy mozaikszó, amelynek karakterei az alábbiak alapján állnak össze:
# I: Ingvar, vagyis az alapító keresztneve
# K: Kamprad, az alapító vezetékneve
# E: Elmtaryd, annak a farmnak a neve, ahol Ingvar felnőtt
# A: Agunnaryd, Ingvar szülőfalujában található szmalandi plébánia neve
Tipográfia
Az IKEA 2009-ben a jól ismert ingyenes „Futura” betűtípusát egy szintén szabadon felhasználható betűtípusra, a Verdanára cserélte, amely ebben az időben a Windows operációs rendszer egyik alap betűkészlete volt. Ennek a betűtípusnak számtalan előnye volt amellett, hogy ingyenesen használható. Ilyen például az, hogy mind nyomtatott, mind digitális arculati anyagokon is nagyszerűen használható, jól olvasható, valamint, hogy kifejezetten gazdag a nyelvekben és az írásjelekben. 2009-ben a Verdana font már nem tartozott az „egyedi betűtípusok csoportjába”, ennek oka pedig az, hogy számtalan ingyenesen használható, egyedi betűtípus volt beszerezhető az internetről, ezáltal évekkel később már szinte senki nem használta ezt a betűtípust, így az IKEA egy „saját”, az egész világon ingyenesen elérhető betűtípusra tett szert. Ezt követően a jól bevált Verdana fontot egy kissé „ducibb” ingyenes Google (web)fontra, a „Noto”-ra váltották, amely szintén óriási betűcsaláddal rendelkezik, emellett pedig a világ összes nyelvén elérhető, ami egy ekkora cég számára elengedhetetlen.
Színek
A kék és a sárga színek az IKEA azonnali felismerhetőségét biztosítják. Ezek a színek az egyediséget, valamint a svéd brandet szimbolizálják, ugyanis ezek az árnyalatok Svédország logójában is fellelhetők. Ezen jellemzők mellett a kék szín figyelemfelkeltő, a sárga pedig optimizmust és pozitív benyomás hatását kelti a célközönségben.
Forrás: https://www.ikea.com/hu/hu/this-is-ikea/about-us/toertenetuenk-pub7e177e6c
https://www.ikea.com/ph/en/this-is-ikea/about-us/the-ikea-logo-history-and-design-pub55d85f50
# Canon
A Canon élénkpiros színű logója mára már az egész világon ismertté vált, azonban – ahogyan a legtöbb ismert logó – ez is rengeteg változtatáson, módosításon ment keresztül, mire elérte a jelenlegi, sokak által ismert formáját.
A Canon 1933-as megalakulásakor az első logóban a buddhisták által tisztelt Kwannon (Kwanon), a kegyelem istennője szerepelt. Azonban nemcsak a márkanév, hanem az első kamera is a Kwannon nevet kapta.
Az 1934-ben létrehozott gravírozott Kwanon logó csak a próbaként gyártott fényképezőgépeken jelent meg.
Az 1935-ben elért hatalmas sikereket követően a cég megnövelte a termelést, valamint megújította a márka identitását, a Canon név hivatalos védjegyként került bejegyzésre. A logóban szereplő márkanév „C” karaktere már akkor is különleges volt, ugyanis a karakter felső vége kissé befelé ívelt és egy éles pontban végződött.
1953-ban a logó vonalai megvastagodtak, finomodtak.
A ma ismert Canon emblémát a vállalat 1956-tól használja, amely a monokróm változat mellett vörös és fehér színekkel kerül felhasználásra. A jelenlegi logó a két korábbi verzión alapul, merészebb, erősebb vonalakkal kiegészítve, melyek a brandet stabilabbá és erősebbé teszik.
Forrás: https://global.canon/en/corporate/logo/
# Coca-Cola
1886 májusában Dr. John S. Pemberton hozta létre a Coca-Colát. A történet érdekessége az, hogy magát a márkanevet és a logót a vállalat könyvelője, Frank M. Robinson tervezte meg. Az italhoz egy egyedi logót szeretett volna társítani, ezért az Egyesült Államokban akkoriban használt hivatalos kézírással alkotta meg a márka nevét, amely azóta is a világ egyik legismertebb védjegye.
Az 1887-1890-es évek között a logó védjegy alá került, ezért a „Coca” felirat „C” betűjének szárában a „védjegy” szó, vagyis a „Trade mark” felirat szerepelt.
Ezt követően még néhány logóváltozat rövidebb ideig használatban volt, azonban 1969-ben már az „Arden Square” elnevezésű logóverziót használták világszerte. Ebben a verzióban a Coca-Cola felirat alatt megjelent a „fehér hullám”, azonban napjainkban a logóval minden kiegészítő elem nélkül, letisztultan találkozhatunk.
Forrás: https://www.coca-colacompany.com/au/news/trace-the-130-year-evolution-of-the-coca-cola-logo
# Toyota
A Toyota világszinten elhíresült logója a vállalat 50. évfordulóján, 1989 októberében került bemutatásra a világ előtt.
A logó lényegében három ellipszis alakzatból tevődik össze, azonban ezek nem csak „egyszerű” alakzatok, hiszen
# ez a három ellipszis vízszintesen szimmetrikus elrendezésben kapcsolódik egymáshoz, ennek köszönhetően pedig akár a visszapillantó tükörben is teljes egészében felismerhető
# az ellipszis alakzatokból a márkanév karakterei is kivehetők
# a belső egymást fedő ellipszisek egyike a vásárlók szívét, a másik ellipszis pedig a cég, a vállalat szívét szimbolizálja, az átfedés pedig a „kettejük közti” kapcsolatot és bizalmat testesíti meg. Emellett pedig a márkanév kezdőbetűje, a „T” karakter is kivehető belőle. A két egymást fedő ellipszis alakzat körüli vízszintes tájolású ellipszis pedig a világmárkát körülölelő világot szimbolizálja
# az alakzatok közti térköz a brand által képviselt „végtelen értéket”, vagyis többek között a tökéletes minőséget, a vezetés örömét, az innovációt, valamint a biztonságot jelképezi
# minden ellipszis eltérő méretű körvonallal rendelkezik, amely nem mást, mint a japán kalligráfiai művészetet és kultúrát testesíti meg
Forrás: https://mag.toyota.co.uk/toyota-logo-download/