Barion Pixel

DesignAkadémia

Csomagolásdesign trendek – 2019

A 2019-es év csomagolásdizájn trendjeiből csemegézünk.

A 2018-as csomagolásdesign trendekhez képesti újdonságokkal kezdjük, majd megnézzük a csomagolások világában azokat a trendeket, melyek továbbra is porondon lesznek 2019-ben.

És hogy melyek voltak az előző év csomagolásdizájn trendjei? Néhány évre visszamenőleg itt találod őket. : )

fekete-fehér

ezzel a “tradicionális” színpárossal igencsak szemrevaló csomagolásokat tervezhetünk – többféle stílusnak is jól áll

pixeles

a retro időket, a játékkonzolok világát idéző képkockák is fel-feltűnhetnek az újév csomagolásain

környezetbarát

évek óta jelen van, de az új évben talán még inkább előtérbe kerül: a környezettudatosság jegyében, a műanyagmentesség szellemében a csomagolások is már újrahasznosított-újrahasznosítható papírból, illetve natúr alapanyagokból, mint például algából, kenderből, gombából készülnek, a megjelenés, dizájn pedig csak a kreativitáson és a kivitelezésen múlik

minimál, egyszerű

szinte már magától értetődik, hogy ez bizony sosem megy ki a divatból : ) – az egyszerűségnek, letisztultságnak köszönhetően pedig a szöveges tartalmak, az egyedi tipográfiai megoldások, valamint az élénk, intenzív színek ki tudnak emelkedni, a figyelem középpontjába tudnak kerülni, vagyis már maga a csomagolás megragadja a vásárlók figyelmét

színes, színátmenetes

az élénk színekből ragyogó, izgalmas színkombinációk születnek, melyek egyfajta háttérként szolgálnak a csomagolásokon

pasztell

a visszafogott, természetes, semleges, “nude” árnyalatok, a krém- és cukorkaszínek is porondon maradnak

 

illusztratív

a különféle illusztrációk sem mennek ki a divatból – a csomagolásokon sem

vintage

örök darab : )

egyedi, kreatív

az ötletes csomagolásokból sosincs hiány : )


Forrás: 99designs

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük